Reggel 6 óra. Csörög az ébresztő. Ezek szerint sikerült elaludnom. Gyorsan felültem és kinyomtam a telefonom. Bekapcsoltam a laptopom. Beállítottam a zene lejátszót. Silbermondtól a Krieger des Lichts című számot indítottam el. Szeretem ezt a számot. A dallama most pont a hangulatomhoz megfelelő volt. Hangosan énekeltem a szövegét, miközben öltöztem. Felmentem az internetre, hogy megnézzem az elmúlt napok eseményeit. A következő számok TH dalok voltak, mondanom sem kell, letelepedett egy mosoly az arcomra Bill hangja hallatán. Rengeteg e-mailem jött. Ezeknek 98%-a spam, tehát rögtön töröltem őket. Viszont ott volt 3 üzenet a barátaimtól. Jess és Anne is Tokio Hotel rajongók, rengeteget beszélek velük, de sajnos nagyon messze lakunk egymástól, így alig tudunk találkozni. Természetesen tudtak arról, hogy menni fogok Bécsbe koncertre.. de azóta nem tudtam velük beszélni. Cinthya pedig az osztály társam. Először jó barátok voltunk de kiderült, hogy a csaj egy felszínes, képmutató, megbízhatatlan, szex mániás bunkó. Alig kommunikálok vele, de ha valamikor beszélünk, az is csak azért van mert sajnos a pad társam. Viszont azt az egész osztály tudja, hogy Tokio Hotel rajongó vagyok, és hogy mit érzek Bill iránt. Vagyis nem tudják, mert képtelenek felfogni és bárhogy is próbálnám megfogalmazni, nem értenék. De még mindig ő az egyetlen ember, aki legalább nem előttem szidja őket és az érzéseimet. De nem is várok el semmit se tőlük. Hidegen hagynak.
Jess üzenete:
Szia! Mizujs veled? Azt mondtad, hívsz a koncert után… Már napok óta nem is írsz és nem is hívtál. Kezdek aggódni!
Anne üzenete:
Hello, drága! Mikor tudunk találkozni? Tudod, hogy mesélned kell!
Cinthya üzenete:
Hallo, Bia! Rég hallottam rólad. Nem írsz sehol semmit, mintha nem is léteznél. Eddig minden nap írtál valami frisset, de most semmi. Tudom, hogy koncerten voltál, mivel mellettem ülsz és hónapokig a napokat számoltad. Élsz még? Azt hittem, hogy csak a Bécsbe mész és utána jössz vissza. Ott ragadtál? Depressziós lettél vagy mi a rák van veled? Írj, vagy esküszöm én kereslek meg! Na puszi!
Cinthya üzenete után tudatosult bennem, hogy már biztosan az egész osztályban én vagyok a téma. Pár éve létrehoztak az egyik közösségi portálon egy csoportot, ahol csak az osztály tagjai vannak. Általában itt szokták kibeszélni a tanárokat, dolgozatokat és persze engem. Az sem zavarja őket ,hogy én is bent vagyok a csoportban. Sejtem miket gondolhatnak most rólam, na de nem mintha érdekelne. Nem tudom, mit válaszoljak az üzenetekre. Jessnek és Annenek nem akarok hazudni, de most muszály…
Válasz Jessnek:
Hey! Ne aggódj, jól vagyok!=) Ne haragudj, hogy nem hívtalak, de elromlott a telefonom, és amikor visszaértem Stuttgartba nem volt net… tudom elég hülyén összejöttek a dolgok… De a koncert fantasztikus és tökéletes volt... Álmodni sem mertem, hogy ilyen felülmúlhatatlanul nagyszerű lesz! Nem fogok koncert beszámolót írni, mert tudom, hogy neked rosszul esne olvasni a sorokat, mert nem tudtál eljönni. De hidd el nem kell aggódnod! Jól vagyok! Puszillak!
Válasz Annenek:
Hey! Sajnos lebetegedtem ezért egy jó ideig nem tudunk találkozni, sajnos. Ne haragudj! Nem így terveztem. De annyit leírhatok, hogy a koncert csodálatos volt! De ez persze, nem volt kérdéses. Én jól vagyok(leszámítva betegséget).=) Majd beszélünk! Puszillak!
Válasz Cinthyanak:
Szia! Itthon vagyok betegen, úgyhogy felesleges keresned. Már az is baj ha valaki nem egész nap az interneten lóg?=) Nem értem ez miért baj. Nem lettem depressziós. Jól vagyok. Majd beszélünk.
-Na ezzel végeztem. –mondtam
Hogy megnyugodjanak kitettem egy képet, amit a csarnoknál csináltam a koncert előtt, és írtam mellé egy idézetet, ahogy azt már megszokhatták tőlem. Csak a zene lejátszás miatt hagytam bekapcsolva gépet. Ránéztem az órára. Már fél 8. Kimentem a konyhába és neki álltam a rántottának. Pontosan negyed óra alatt kész lettem. Megterítettem. Gyomromban már pillangók röpködtek az idegességtől. Már legalább 20x átgondoltam magamban, hogy mit fogok mondani. Telefon csörgésre lettem figyelmes. A kijelző Bill nevét írta.
-Szia!
-Szia! Jó reggelt! –szólt bele Bill
-Neked is! Most keltél?
-Nagyjából... Apukád mikor ér oda?
-Elvileg 8ra.
-Tudtál aludni?
-Hát.. nehezen aludtam el.
-Ne aggódj, biztos megérti majd! Legyél magabiztos! Én annak idején azzal sok mindent értem el! –mondta Bill bíztatóan
-Igen. Csináltam neki reggelit is.
-Igen? Mit?
-Rántottát.
-Ó én még azt se tudok csinálni! –nevetett Bill
-Én profi vagyok!
-Akkor majd főzhetsz nekem is!
-Hehe. Mikor kezdődik a rádió interjú?
-10-kor. Ha végeztem felhívlak, rendben?
-Rendben. De ha nem veszem fel, akkor az azt jelenti, hogy még beszélek apuval. De szerintem egyszerűbb ha én hívlak.
-Jól van. Ahogy gondolod.
Hallottam a kapu telefon hang jelzését, amit csak akkor ad, ha valaki jött.
-Szerintem megjött apu.
-Hallottam a pittyegést. Akkor sok sikert! Puszi!
-Puszi! –ezzel letettem
Valaki a csengőt nyomja. Kinéztem a „kukucskálón”, apu állt az ajtó előtt. Vettem egy mély levegőt és kinyitottam.
-Szia!-köszönt
-Hello! –köszöntem én is és adtam 2 puszit az arcára
-Éhen halok!
-Már kész a kaja.
-Csak lerakom a cuccom és megyek. –mondta
Leültem a konyha asztalhoz és vártam.
***
-Látom rajtad, hogy nagyon mondani akarsz valamit. –mondta evés közben
-Igen…
-Majd kaja után.
-Komolynak tűnik. Baj van?
-Dehogy! Semmi baj!
-Akkor jó..
2 perc múlva befejeztük az evést.
-Na szóval? –kérlelt
-Szóval… Hosszú lesz, készülj fel.
-Mond már.
-Oké. Minden rendben volt, a koncert eszméletlen volt és tökéletes… aztán a végén odajött hozzám egy biztonsági őr, hogy menjek vele hátra a backstagebe.
-Ne szólj bele. Szóval, hátrakísért, és bejött egy kedves hölgy, Kristin. Kérdeztem, hogy miért kellett ide jönnöm, és hogy mit akarnak. Azt mondta, hogy nem árulhatja el, de nem kell félnem, semmi rosszra ne gondoljak. Mondta, hogy a lényeg, hogy most velük kell mennem egy hotelbe ahol kipihenem magam és reggel megyek velük repülővel Zürichbe. Hiába kérdeztem, csak annyit mondott, hogy nem árulhatja el, és hogy amúgy se tőle fogom megtudni. Mondta, hogy ha valami rosszat akarnának, akkor elvennék a telefonom és nem vinnének egy luxus hotelbe, ahonnan bárkit feltudok hívni, de megkért, hogy erről ne szóljak senkinek, mert nagyon nem lenne jó, ha az egész világ megtudná.
-Az egész világ? –vágott közbe
-Majd megérted, várj. Megígérte, hogy ha bármikor bármi bajom esik, bárkit azonnal felhívhatok. Szóval higgyem el neki, hogy semmi baj nem lesz és semmi rosszat nem akarnak. Én persze kiakadtam sírni és kiabálni kezdtem, hogy miért én és hogy nem értem az egészet. Kristin kérte, hogy ne sírjak, mert semmi okom a szomorúságra és mondta, hogy ha ő megtudná, hogy sírsz, szörnyen érezné magát, és hogy bízzak benne és ne aggódjak. Kérdeztem, hogy ki érezné magát szörnyen. De erre csak annyit mondott, hogy nem mondhat el semmit. Kimentünk a hátsó bejáratnál és beültünk egy nagy luxus furgonba. Egyenesen a Hotelbe mentünk. Kristinnel egy szobában voltunk. Amikor beértünk a szobába volt az egyik ágyon egy csomag. Kristin mondta, hogy nézzem meg, mert az az enyém. Volt rajta egy címke.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése