Zoom dich zu mir - 22. rész

Elővettem a címkét a zsebemből és odaadtam apunak.

-Olvasd el.

-Ki írta ezt? Ez baromi fura.

-Tudom, várj még. Szóval a csomagban volt egy repülő jegy, pénz és egy telefon. És ez a levél. –mondtam, közben átadtam a levelet apunak

Kérdőn nézett rám, majd olvasni kezdte. Amikor végig olvasta nem szólt semmit csak meredt rám, várva, hogy folytassam.

-Én persze ingerülten kérdezősködni kezdtem. Kérdeztem, hogy ki írta a leveleket. De ismét csak annyit mondott, hogy nem mondhatja el. Kértem, hogy csak annyit mondjon el, hogy köze van-e a TH-hoz. Azt válaszolta, hogy „igen, köze van hozzá, ha tudnád mennyire..”  Majd kérdeztem, hogy én hogy jövök a dologhoz, erre azt mondta, hogy ez az egész miattam van, és hogy ez egy fantasztikusan jó dolog, és egyáltalán nem olyan, mint amilyenre én gondolok, és hogy idővel meg fogok tudni mindent.  A koncerten amikor, Bill köszöntötte a közönséget én a nevét ordítottam. Az egyik kiabálásom meghallotta és rám nézett. Pár másodpercig csak meredten bámult a szemembe és nem úgy nézett rám, mint az egyik rajongóra a sok közül. A tekintetében volt valami.  A koncert többi részében is volt, amikor Bill engem nézett… A Zoom című számnál, Bill a legkifejezőbb részt nekem énekelte. Persze nekem könnyek gördültek az arcomon. nem tudtam felfogni. … Aztán másnap reggel Kristin keltett.  Összekészültünk és indultunk a reptérre. Zürichben elmentünk vásárolni. Aztán este elmentünk a Hallenstadion-ba. TH koncertre. Hátul ültünk Kristinnel. Én nem értettem semmit. tele voltam őrjítő gondolatokkal, nem bírtam nyugodni. Fogalmam sem volt, hogy miért vittek egy TH koncertre. Persze kérdezősködtem. De Kristin azt mondta, hogy holnap reggel meg fogok tudni mindent.  A koncert után egy hotelbe mentünk, utána meg vacsorázni. Amikor visszaértünk az étteremből, láttam egy rózsát az ágyon egy címkével, amin a Zoom into me dalszöveg részlete volt.  egyre furcsább lett az egész… Kezdtem sejteni dolgokat nem mertem hinni a sejtéseimnek. Aztán másnap kiderült, hogy Berlinbe megyünk repülővel. Berlinben egy club féleséghez mentünk. Engem bekísértek egy társalgószerű helységbe és mondta Kristin, hogy várjak ott, mert mindjárt jön valaki. Tudtam, hogy most fogok megtudni mindent. És…aztán… belépett az ajtón Bill.

-Mii?? –kérdezte meglepetten

-Elmondta, hogy azért kellet napokig  titkolni mindent mert Bécsben amikor Joseph, a biztonsági őr, bevitt a backstagebe, egy paparazzi lefotózott és végig követett. A képeket pedig elküldte nekik egy fenyegető levéllel. Aztán mondta, hogy szeretne megismerni engem.. Persze én nem bírtam felfogni, azt hittem álmodom.  Szóval ismerkedni kezdtünk. Órákig beszélgettünk egy helyben. Aztán Bill elvitt egy egzotikus étterembe, ahova limuzinnal mentünk.  Tényleg összeismerkedtünk és mondta, hogy nagyon szeretné, ha vele mennék Párizsba, a turné utolsó koncertjére, és szeretne nekem megmutatni pár csodás helyet Párizsban.

-Szóval elmentél Párizsba? –kérdezte meglepetten

-Igen…    Aztán a vacsi közben és után is végig beszélgettünk.  A hotelben elköszöntünk és külön mentünk aludni.

-Ezt csak miattam hangsúlyoztad ki, igaz? –kérdezte

-Öhm, aha. Na, szóval, másnap a reggelinél Bill bemutatott Tomnak, Georgnak és Gustavnak. Repülővel mentünk Párizsba. Később Bill elvitt vásárolni. Aztán elmentünk a csarnokhoz ahol végig néztem a főpróbát, utána meg még a backstageben beszélgettünk. A koncertet megint ülőhelyről néztem végig Kristinnel és 2 őrrel. A koncert után egy gyönyörű hotelbe mentünk. Összekészültünk aztán Billel ketten elmentünk egy szintén gyönyörű étterembe, onnan pedig az Eiffel toronyhoz…

Apu látta rajtam, hogy könnyek gyűlnek a szememben.

-Valami történt, nem de? –kérdezte

-Elmondtam neki, hogy mit érzek iránta… és… aztán megcsókolt.

Apu kikerekedett szemmel bámult rám.

-Aztán… megbeszéltük, hogy másnap hazajövök Stuttgartba és beszélek veled, a fiúknak úgy is Hamburgba kell menniük egy rádió interjúra. Mondta, hogy április 29.-én indul a malajziai turné, ami 1 hónapig tart és szeretné, ha vele lennék. 1 hónap hosszú idő… Mondtam, hogy nekem május 2.-tól  20.-ig suliban kell lennem, aztán meg érettségizem. Azt mondta, hogy el tudjuk intézni magántanárral, tehát a tanulást ugyanúgy folytatnám. Kristin elintéz mindent a sulival kapcsolatban.

-Szóval, azt akarod, hogy elmehess 1 hónapra Malajziába Billékkel? –kérdezte

-Igen..

-Így is azért kellett rejtegetniük, mert egy paparazzi fenyegetőzött! Tudod, hogy mit vállalsz?

-Tudom, de Bill mellett biztonságban vagyok. Mindig vannak velünk őrök és senki nem tud a közelünkbe jönni! Bízz bennem, tudom mit csinálok! Ma Bill, Tom és Andreas eljönnek Stuttgartba, hogy megismerkedhess Billel.

-Igen?

-Igen. Gondolom szeretnél találkozni vele..

-Persze. … Te megbízol benne?

-Ezt, hogy érted?

-Mi van, ha csak átver? Hiszen ő egy világsztár! Bármit megtehet, bárkit megkaphat.

-Tudom… De Bill nem olyan. Sosem verne át, sosem használna ki. Tudod, meséltem már neked róla… Hisz a „szerelem első látásra” dologban, már 6 éve nem volt senkie, mert csak azzal tud kapcsolatot kialakítani, akit szeret. Meg hát, elég érzelmes… Ezt mi sem tükrözi jobban a dalszövegeiknél…

-Ha te így érzed, akkor biztos. De legyél óvatos! –mondta mosolyogva, amitől én is megkönnyebbültem

-Tudom, ne aggódj! És…akkor…öhm..

-Malajzia?

-Aha..

-Mehetsz.

-Komolyan? –kérdeztem miközben felpattantam a székből örömömben

-Persze.

-Köszönöm.

-Ha tényleg vigyáznak rád, és ha bármi van, azonnal szólsz!

-Persze!

-Mikor jönnek a fiúk?

-Amikor hívom Billt, akkor indulnak. Öhm.. a turnéig még van 2 hét..

-Gondolom, Billel akarsz lenni.

-Hát, igen. De nekik Hamburgban és Berlinben van házuk, és egyik sincs túl közel.

-Szerintem pár napig biztosan itt maradunk, mert nekem van pár elintézni valóm.

-Nekem mindegy.

-Huh, rosszabbra számítottam.

-Azt hitted leüvöltöm a fejed és eltiltalak tőle?

-Hát…

-Anyád azt csinálná, de én nem vagyok olyan. –mondta nevetve

-Tudom.

-Tényleg vele beszéltél?

-Neem… Veled beszéltem először.

-Neki is el kéne mondanod.

-Tudom. Szerintem pár napon belül elfogom.

-Oké.

Láttam apun, hogy elég sokkos állapotban van.

-Látom, rajtad, hogy sokkot kaptál.

-Hát, csodálod?

-Nem. Szerinted én hogy reagáltam? Látod, megérte küzdenem.. Felfoghatatlan, de hittem benne és tessék!

Apu nem szólt, csak a szemembe nézve mosolygott. Az ő szemei is csillogtak. Láttam rajta, hogy örül.

-Akkor én felhívom Billt! –mondtam és elindultam a szobámba örömtől könnyes szemmel

/Szeretnék véleményeket! /