Mivel az ágyam az ablak mellett volt, kíváncsian nézni kezdtem a kinti utcát. Rengeteg lány tömörült a hátsó bejárathoz. Szemeimmel kerestem, hogy kik után őrjöngenek így, de sajnos már nem láttam senkit a tömegen kívül. Fejemben cikáztak a gondolatok. nem rég ért véget itt, Zürichben egy Tokio Hotel koncert, és tömegesen állnak a hotel bejáratainál. Mi van ha fiúk ebben a hotelben vannak? Áh.. Nem lehetek olyan szerencsés. Az elmúlt napokban minden különös és érthetetlen. Lehetséges ez? Eszméletlen kíváncsiság tombolt bennem. Azon méláztam, hogy megkérdezzem-e Kristint. De úgy sem válaszolna. Inkább nem próbáltam feleslegesen a dologgal. Reméltem, hogy ha ez igaz, akkor észlelni fogom. Leültem az ágyra és dúdolni kezdtem a Hilf mir fliegen-t. Imádom ezt a dalt. Kristin rám nézett majd kíváncsian kérdezte: - Egyébként te énekelsz?
- Ööhm..Igen. Miért? -válaszoltam
- Jók a megérzéseim! Mióta?
- Hát már kiskorom óta.
- Az jó! Jelentkeztél már valamilyen tehetségkutatóba? -kérdezte
- Nem.
- Miért nem?
- Éneklés terén nagyon szégyenlős vagyok és nem túl sok az önbizalmam. Nem merek mások előtt énekelni. -válaszoltam
- Értem. Miket szoktál énekelni?
- Kifejező, erőteljes dalokat. Főként TH számokat. -mondtam mosolyogva
- Az jó. -válaszolt Kristin, majd pakolni kezdett
Egy perc múlva Kristin szólt.
- Nah, én kész vagyok. Még telefonálok egyet, aztán mehetünk. -mondta
Bólintottam, miközben Kristin elindult az ajtó felé. Miután becsukódott, elővettem a telefonom, elindítottam rajta a Geisterfahrer-t és közben kerestem a táskámban azt a mobilt, ami a csomagban volt. Nézegettem, hátha találok benne valami nyomra vezetőt. Egy képet vagy bármit. De nem találtam benne semmit sem. Lassan véget ért a dal és elraktam mindkét készüléket. Valaki kopogni kezdett. Gyorsan az ajtóhoz siettem és kinyitottam. Joseph és Mark álltak az ajtó előtt.
- Szia! Kristin? -kérdezte Joseph
- Telefonál valahol. -válaszoltam
- Mark! -hallatszott a folyosóról Kristin hangja
- Már mehetünk. -mondta Kristin miután az ajtó elé ért.
Odamentem a táskámért, felkaptam a bőrkabátom és elindultunk a hosszú folyosón a lift irányába.
Leértünk a földszintre, elsétáltunk a főbejáraton át az utcára. Már nem volt tömeg. Csupán 6-7 lány táborozott itt. Most vagy soha. Megkérdezem, hogy kik miatt vannak itt. Már elfordultam a lányok irányába és indítottam lábaim felérjük, amikor Kristin megfogta a karom .
- Itt az autó. -szólt
- Jah..Oké.
Joseph kinyitotta az ajtót nekem és segített beszállni. A jármű elindult, én pedig elmélyedtem Zürich utcáiban.
Az étterembe érve láttam, hogy ez egy igen drága hely. Az előtérben egy hatalmas kristályokkal díszített csillár lógott a mennyezetről. Egy nagy recepciós pult állt a helység jobb oldalán. Kristin egyenesen odasétált.
- Jó estét. 11-re foglaltunk asztalt Kristin Wanz névre.
- Igen. Megvan. Odakísérem önöket az asztalukhoz. -mondta a hölgy és elindultunk vele
Az asztal az óriási terem szélén volt, egy kissé eldugott részen. Leültünk és a pincér azonnal jött felvenni a rendelést. Görög salátát kértem tzatziki öntettel és sült krumplival. Kristin vad húst kért vörösboros mártással és főtt burgonyával. Finnyás arcot vágtam Kristin rendelése hallatán.
- Mit fintorogsz? -kérdezte vidáman
- Vegetáriánus vagyok.
- Jaah... Értem. Sok közös van bennetek Billel.
- Ezt most miért mondod? -kérdeztem boldoga, csillogó szemmel
- Csak mondom.
A pincér meghozta az ételt. Hamar enni kezdtem, mert már nagyon éhes voltam. Amikor végeztünk kértünk desszertet is. Én fagylalt kelyhet kértem. Kristin kisebb habozás után ugyanazt kérte mint én. Úgy 5 perc múlva befejeztük a vacsorázást. Kristin szólt a pincérnek, hogy hozza a számlát. Összeszámoltam, hogy mennyit fogyasztottam és a pénztárcámból elővettem az összeget.
- Meg ne próbáld! -szólt Kristin
- Dehogynem! A saját részem én fizetem. -válaszoltam
- Most rám vagy bízva és úgysem engedné, hogy te fizess! Szóval tedd el azt a pénzt!
Vágtam egy grimaszt és eltettem. Már kibírhatatlanul tombolt bennem a kíváncsiság, hogy ki az a titokzatos személy... Rengeteg érzelem szabadult fel bennem, amikor arra gondoltam hogy holnap reggel, vagyis már ma reggel, mert már elmúlt éjfél, megtudom, hogy mi ez az egész.
- Héé! Itt vagy? -kérdezte Kristin nevetve, félbeszakítva gondolatmenetem
- Ja, én, izé, igen. -habogtam
- Akkor gyere. -intett
Észre sem vettem, hogy már ki is fizette a számlát a pincérnek. Elindultunk az autóhoz és visszamentünk a hotelbe.
Az őrök egészen a szoba ajtajáig kísértek, majd jó éjszakát kívántak és bementek a mellettünk lévő szobába. Persze előtte még utasítottak, hogyha bármi van, azonnal szóljunk. Kristin gyorsan kinyitotta az ajtót és már bent is voltunk. Az ágy felé közeledtem, amikor megpillantottam az ágyon egy szál vörös rózsát, amin volt egy címke. Megálltam. Egy újabb címke, de valószínűleg az utolsó, mivel ma reggel már nem lesz titkolózás, remélem. Még mindig egy helyben álltam, amikor Kristin kiszakított ábrándozásaimból.
- Én elmegyek fürödni. Itt hagyhatlak?
- Aha. Persze. -válaszoltam
Mosolygott és besétált a fürdőszobába. Odasiettem az ágyhoz, felemeltem a rózsát és olvasni kezdtem a címkét, ami rá volt fűzve.
" I feel you
Don't look away
Zoom into me
Zoom into me
I know you're scared
When you can't breathe
I will be there
Zoom into me..."
Leszedtem a cetlit a rózsáról és a zsebembe tettem. Ahogy meghallottam a víz csobogását a fürdő felől, elindultam ki a szobából...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése