Kristin elkezdett kotorni a táskájában. Elővette a mobilját és pötyögni kezdett rajta. Eszembe jutott az egyik mondat a kávézóbeli telefon beszélgetésből: "Majd írok ha már bent ülünk..." Sejtettem, hogy emiatt ír valamit a készüléken. Szememmel én is a telefon kijelzőjét néztem, de úgy, hogy Kristin ne vegye észre. " Már bent ülünk a 47-, 48-, 49- és 50-es széken. Mellettem ül Bia és Mark. Joseph Bia mellett van. Ne aggódj vigyáznak rá! Tökéletesen látni lehet innen mindent. Kivéve a közönség mögötti irányítószektort.;) Viszont onnan látni lehet minket. A koncert után rögtön menjünk a hotelbe, vagy várjuk meg amíg ti beértek?"
Villámként csapódtak a mondatok a tudatomba. Különös érzés fogott el. Még mindig irtó furcsa az egész. Azzal nyugtattam magam, hogy mindjárt kezdődik a koncert és, hogy holnap reggel kiderül, mi folyik itt. Viszont semmit sem értettem. Hogy-hogy elvittek engem egy TH koncertre? Nem tudom. Már nem féltem. Valamiért akaratlanul is megbízom Kristinben. Az a rengeteg energia és kedvesség ami árad belőle, valahogy biztonság érzetet ad. Ekkor pár Fanclubbos a sorok között sétálva, mögöttünk szórólapot osztogattak. Odafordultam, majd hirtelen megláttam a hátsó irányítószektort. Eszembe jutott Kristin SMS-e. Szemeimmel fürkészni kezdtem a helységet. Megláttam egy fekete ruhás, kapucnis, napszemüveges férfit. Furcsálltam és olyan érzésem volt, mintha tudnám ki ő. Ő állt a pult mögötti ajtóban és úgy tűnt, mintha minket nézne. Én sokáig mereven bámultam. Dühített hogy messze volt tőlem, de ez ellen sajnos nem tehettem semmit. Még mindig felénk nézett, aztán láttam rajta egy mosolyt, amely különösen ismerős és megigéző volt. Majd gyorsan elfordult és elment. Még pár másodpercig mozdulatlanul néztem ugyanoda. Vajon ő az a még ismeretlen személy? Nem tudom. Lehet. Nem merek semmit sem feltételezni... Amikor visszafordultam, Krsitin kérdően meredt rám. Értetlen arcot vágtam, majd sóhajtottam.
- Kit néztél annyira? -kérdezte
- Senkit.
- Ahha... -mondta, miközben egyértelműen tudta, hogy kit néztem.
Ezt én is észrevettem. Kristin tudja ki volt az. Fejemben újra kínzó gondolatok merültek fel. Voltak sejtéseim az egészről, de ezeket a gondolatokat úgy fogtam fel, hogy csak téveszmés ábarándozások. Egyre több dolog volt, ami egyre jobban összezavart. Megnéztem az időt. Két perccel múlt 8 óra. Hamarosan kezdődik a koncert. Lábaim remegni kezdtek. Kristin megfogta a kezem.
- Nyugi -mondta
- Igen... -válaszoltam
- Senkit.
- Ahha... -mondta, miközben egyértelműen tudta, hogy kit néztem.
Ezt én is észrevettem. Kristin tudja ki volt az. Fejemben újra kínzó gondolatok merültek fel. Voltak sejtéseim az egészről, de ezeket a gondolatokat úgy fogtam fel, hogy csak téveszmés ábarándozások. Egyre több dolog volt, ami egyre jobban összezavart. Megnéztem az időt. Két perccel múlt 8 óra. Hamarosan kezdődik a koncert. Lábaim remegni kezdtek. Kristin megfogta a kezem.
- Nyugi -mondta
- Igen... -válaszoltam
Kristin egy együtt érző tekintettel nyugtázta válaszom. Izgatottam és elmélkedve néztem előre, az eltakart színpadra. Hamar telt az idő. Elsötétedett a terem. Mindenki őrülten sikítani kezdett. Én is csatlakoztam, majd Kristin is beszállt az őrjöngésbe. Egymásra néztünk és mosolyogtunk. Szemeim gyöngyfényűen csillogtak. Szívverésem az egekbe szökött. Kezdett hatalmába keríteni az ön kívüli, extázis állapot, amikor elkezdődött az intro...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése