*A fiú gondolatai*
Ahogy lassan haladt a kis helység felé, ahol Bia várakozott, a rengeteg gondolat egy hatalmas örvényt indított el benne. Szíve majd kiugrott a helyéről. ...Vajon mit fog csinálni Bia? Mi van ha hisztérikusan sikoltozni kezd majd? Vajon megtudunk beszélni mindent? Megfog érteni? Haragudni fog, az elmúlt napokért?... ezek a gondoltok nem hagyták nyugodni a fiút. Vett egy mély levegőt és belépett a helységbe.
***
-Szia. -köszönt Bill
-Sz..szia. -köszöntem én is, remegő hanggal. Magamban előtörtek azok a gondolatok, hogy ez nem lehet, biztosan álmodom. Lehetséges az, hogy a sejtéseim beigazolódnak? Képtelen voltam felfogni. Szívverésem már követhetetlen volt.
-Te..te írtad a.. a levelet? és.. és ez az egész m.. -
-Igen.. Ne haragudj az elmúlt napok miatt, én sem így akartam. Azért kellett napokig titkolni mindent, mert amikor Bécsben Joseph bevitt a backstagebe, egy paparazzó végig fotózott és utána folyamatosan követett. A képeket elküldtek nekünk, egy fenyegető levél kíséretében.
-Úr isten... de.. egy paparazzi a közönségben?
-Ohh, hát persze! Azok mindenhol ott vannak.
-Mi volt a levélben?
-Azt nem szeretném részletezni. Pont ezektől akarlak megvédeni. Azért telt ennyi napba az egész, mert mostanra tudtuk biztosan lerázni a fickót, és feljelenteni.
-Értem...
-Szeretnélek megismerni... -mondta
-Oh...Én is. -válaszoltam, Bill elmosolyodott. Én még mindig nem tudtam elhinni.
-Remélem nem haragszol, amiért ezen végig kellett menned.
-Neem, dehogy. Köszönöm, hogy megvédtél.
-Ez volt a legkevesebb, és ahogy ígértem, kárpótolni foglak. -mondta , én egy mosollyal nyugtáztam, s ő visszamosolygott. Istenem az a mosoly, varázslatos volt.
-Van kedved meginni valamit? -kérdezte
-Persze. -válaszoltam, és Bill maga elé engedve kísért
Ahogy kiértünk a társalgóból, megláttam, hogy Kristin hatalmas és elégedett vigyorral az arcán néz minket. Leültünk a bárpultal szemben lévő kanapéra, az asztal mögé. Én még mindig kapkodtam a tekintetem, majd Bill felém fordult.
-Mit kérsz? -kérdezte
-Egy dinnyés Bacardit.
-Hozom. -válaszolt, és odament a bár pulthoz.
Közben én elkerekedett szemmel bámultam rá és elengedtem egy "Atyaúristen, mindjárt elájulok" arcot. Letette elém az italt és maga elé egy citromosat. Elmosolyodtam, hogy ő is Bacardit kért.
-Köszi. -mondtam
-Nincs mit. Mesélj magadról. Honnan jöttél? -kérdezte
-Hát.. a szüleim elváltak amikor 15 éves voltam. Apuval élek Stuttgartban. Anyu Bécsben él a 10 éves húgommal és az élet társával. Anyuék most éppen 1 hetes kiránduláson vannak Londonban. Ezért tudtam elmenni Bécsbe a koncertre. Ott tudtam aludni meg minden. De ők nem tudják. Apu kamionos, és most kiküldték Olaszországba. Már 1 hete kint van.
-Értem... és apukád tudja, hogy koncerten voltál?
-Igen. Vele mindent megtudok beszélni, általában.
-Németországban születtél?
-Igen, Augsburgban. Aztán amikor megszületett a húgom Stuttgartba költöztünk. Aztán a válásnál én mindenképpen Németo.-ban akartam maradni. Nem akartam Bécsbe költözni. És így még sulit sem kellett váltanom.
-Még tanulsz?
-Most fogok érettségizni.
-Oh..Érettségizni? Hány éves vagy? -kérdezte meglepetten
-17.
-Wow. Sokkal többnek hittelek.
-Igen, mindenki többnek néz. Remélem ez nem változtat semmin...
-Részemről nem. A kor csak egy szám. Szerintem te sokkal érettebb vagy a korodnál.
-Örülök, hogy ezt mondod! -mondtam, miközben szememben öröm könnyek gyülekeztek, amiket megpróbáltam elfojtani, több-kevesebb sikerrel
Fogalmam sincs, hogy hány órát ültünk egy helyben, beszélgetés közben. Bill is rengeteg dolgot mesélt, aminek nagyon örültem. Ez a pár óra hihetetlen hangulatban telt el. Olyan álomszerű és varázslatos volt minden....
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése