Kinyitottam a szemem és láttam, hogy Kristin az ágyában alszik. Felültem az ágyon, hogy megnézzem mennyi az idő. Fél nyolc. Csoda, hogy egyáltalán tudtam aludni. Aztán eszembe jutott, hogy ma van a nap. Már nem kell sokat várnom. Ma este már nem teljes kép szakadásban fogok elaludni. Nem akartam Kristint felkelteni, ezért csendben bebicegtem a fürdőbe, és megpróbáltam ellazulni egy teli kád forró vízben...
***
Felvettem azokat a ruhákat, amiket Kristinnel vettünk a bevásárló központban. Aztán nekiálltam a hajamat csinálni, majd a smink következett. Amikor mindennel végeztem, elindultam vissza, de megálltam az ajtóban mert Kristin elkerekedett szemmel nézett rám.
-Wow. Jól nézel ki. Emlékeztetsz valakire... –mondta
-Igen? Köszönöm.
Miközben Kristin készülődött, én a reggeli híradót néztem. Nem mondtak semmi újdonságot, csak a szokásos dolgokat, amiket mindennap hallunk. 10 perccel később kopogtak az ajtón. Kristin kijött a fürdőből és egyenesen ment ajtót nyitni. Joseph bejött a szobába, miközben engem nézett.
-Tyű..Nem véletlen, hogy.. –mondta Joseph, de félbehagyta a mondatot
-Mi? Mi nem véletlen? –kérdeztem
-Semmi. Semmi. –válaszoltál egyszerre
Háromnegyed tízkor indultunk a hotelből.
-Hol akarsz enni? –kérdezte Kristin, az autóban
-Teljesen mindegy. Úgysem tudok enni...
-Akkor saláta bárba megyünk.
***
Mondtam Kristinnek, hogy ne rendeljen semmit, mert úgysem tudom megenni, de ő erősködött és kért nekem egy gyümölcs salátát és egy karamellás kávét. Az asztalnál ülve megpróbáltam enni, de amikor egy barack szeletet lenyeltem, a gyomrom erősen összerándult. Nagyon ideges voltam.Féltem és izgultam. A kávét lassan elszürcsölgettem. Kristin írogatni kezdett a telefonján. Gondolom SMS-t írt.
Beszálltunk a furgonba és a reptérre mentünk. Út közben nekem ismét remegni kezdtek a végtagjaim. Az ablakon át néztem ahogy haladunk Zürich városán keresztül.
-Már csak pár órát kell kibírnod. –mondta Kristin, ő is észrevette, hogy mennyire ideges vagyok
Mindenki kiszállt. Bementünk az épületbe. Az információs pultnál álltunk, miközben én a hatalmas kijelzőt néztem, ami mutatja a gépek indulását és érkezését.
-A 12-es kapunál indul a gép Berlinbe. Már folyamatban van a felszállás. –mondta az egyik ott dolgozó férfi
-Berlin? –kérdeztem halkan
-Mi? Mondtál valamit? –kérdezte Kristin
-Nem... –válaszoltam
***
-Mit hozhatok hölgyem? –kérdezte a stewardess
-Egy mentes ásványvizet kérek. –válaszoltam
-Azonnal hozom.
Már nem lepődtem meg, hogy ez a gép is I. osztályú, és mi külön részen vagyunk.
***
Ismét Berlin utcáin haladtunk. Imádom ezt a várost, ahogy a többi német várost is, persze. Bevillant, hogy nem is tudom, hova megyünk. Megkérdezzem? Úgyis meglátom, csak furdal a kíváncsiság.
-Hogy érzed magad? –kérdezte Kristin
-Öhm, ezt most, hogy érted?
-Hát, annyira bámultál ki az ablakon szótlanul.
-Ja, épp azon gondolkodtam, hogy hova megyünk.
-Majd meglátod. –válaszolt mosolyogva
A furgon megállt. Kristinre néztem kikerekedett szemmel.
-Nyugi. –mondta
-Nem tudok. –válaszoltam és kiszálltunk a járműből
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése