Zoom dich zu mir - 1. rész

Amikor először láttam a Schrei-t a tv-ben, hirtelen éreztem valami leírhatatlan érzést legbelül Bill láttán. Megdöbbentett hogy mennyire erős az egész lénye, hogy mennyire kifejező és lehengerlő a külseje és a hangja. Valami fellobbant ekkor bennem. Majd elkezdtem komolyan érdeklődni irántuk. Minden újság címlapján csak őket lehetett látni, mindenhol azt láttam, hogy: „Tokio Hotel az új őrület” de bennem valahogy fellendült valami erős és különös dolog. Régóta tudtam, hogy milyen is vagyok valójában, és amikor megláttam Bill-t, felerősödött bennem az, hogy fel kell vállalnom magam, mert nem bújhatok álca mögé minden nap, hogy másoknak megfeleljek. Magamnak kell megfelelnem nem másoknak. Ezt mindig is tudtam, de féltem a megvetéstől. Eltelt pár hét amióta Bill látványa, és a Tokio Hotel erősen foglalkoztatni kezdett. Úgy döntöttem, hogy mire várjak? Én tudom, ki vagyok, és mit akarok. Itt van ez banda ezzel a majd’ tökéletes és teljesen sajátos rock zenével és Bill hihetetlen személyiségével. Így hát ez elég erőt és bátorságot adott ahhoz, hogy felvállaljam magam, hogy úgy öltözzek, ahogy én akarok, és hogy a lelkemet tükrözze. Ezek után sajnos suliba kellett mennem, így hát reggel sokkal korábban keltem, mint ahogy egyébként szoktam. Elővettem azokat a ruhám, amiket már régóta fel akartam, hogy megmutassam: „tessék, ez vagyok én!” és amely teljes mértékben kimutatja a személyiségem. Mondanom sem kell, hogy milyen fogadtatásban részesültem a suliban és az osztályban. Ettől a naptól kezdve önmagam lettem kívül-belül. Még mindig ámulattal hatott rám hogy Bill és én mennyire hasonlítunk személyiségileg, és minél jobban kezdem szeretni a bandát és Bill-t, ez annál jobban beigazolódott. Később természetesen jött az iskolából való kiközösítés és ennek következményei, de engem semmi sem tudott eltántorítani, főleg az ilyen személyiségtelen, tömegcikk szerű emberek…

Mindez több mint 4 éve volt… azóta a Tokio Hotel lett az életem és minden napom róluk szól, felfoghatatlanul az életem részivé váltak és a lelkembe égették magukat örökre. Bill-t őszintén, feltétel nélkül és önzetlenül szeretem. Igen. Szerelmes vagyok Bill Kaulitz-ba. Tudom, hogy ez mindenki szerint beteges, de ők nem tudják, hogy ez egy lehetséges, eszméletlen erős érzés és az életeddé válik. Amióta először megláttam Bill-t a tv-ben, azóta számomra nem létezik más férfi. Azóta még a gondolat is taszít, hogy mással legyek, amikor én teljes szívemből, csak Bill-t szeretem. Lett volna száz esélyem arra, hogy kapcsolatom legyen. De inkább elzárkóztam a külvilágtól, hogy ne bántsak meg senkit a visszautasításommal. Nekem nem kell más. Csak Ő.

Most itt vagyok Bécsben, Tokio Hotel koncerten. Most ért véget az utolsó szám, a Für immer jetzt. Leírhatatlanul csodálatos, hihetetlenül elképesztő és felülmúlhatatlan érzés. Első sorból tomboltam végig 12 ezer emberrel a teljes koncertet. Amikor először megláttam Bill-t, a szívem hirtelen olyan gyorsan kezdett el dobogni, mint még soha. Majd’ kiugrott a mellkasomból. Ereimben olyan elevenen éreztem a vér lüktetését hogy már szinte fájt. A szemeim azonnal könnyeket ontottak az arcomra és tudat alatt megpróbáltam átmászni a kordonon, persze sikertelenül, mivel csak tudat alatt akartam, hisz nem vagyok őrült. Csak őrülten szerelmes. Nem tudtam felfogni, hogy tényleg itt vagyok, és hogy Bill Kaulitz áll előttem a színpadon és tisztán, élőben hallom ámulatba ejtő hangját. A fejem tele volt gondolatokkal, melyek már szinte üvöltöttek bennem: „ a Tokio Hotel itt van előttem” , „ a dalok hihetetlenek” , és így tovább. Amikor Bill köszöntötte a közönséget, végignézett a sorokon, és én végig ordítottam Bill nevét. Az egyik nevén szólításom meghallotta és lenézett az első sorba, mosolyogva, szemével keresve azt, aki az ő nevét ordította. Ekkor újra a nevét ordítottam felé, és abban a pillanatban rám nézett és pár másodpercre csak mereven nézett és láttam, rajta hogy nem csak úgy néz rám, mint egy rajongó lányra a sok közül. Valami volt a tekintetében. Valami eszményi. Majd elindult Tom felé és következett a Kampf der Liebe. Nekem abban a pillanatban egy hatalmas könnycsepp gördült le az arcomon. Képtelen voltam elhinni, hogy ez tényleg megtörtént, hogy teljesült az, amiért évek óta küzdök, hogy meglásson. Ez pedig több volt, mint egy puszta rám tekintés. A lelkem szárnyalt, szinte lebegtem. Szememben olyan csillogás lett úrrá, mint amilyen a legfényesebb csillag egy gyönyörű éjszakán. Vérnyomásom pedig szabályosan gyorsult fel az életveszély határára. Szívem lüktetése már szinte láthatóvá vált a mellkasomon. Testem remegett és az ájulás szintjén voltam, de nem csak a folyadékhiánytól. Hanem Bill lényétől… a többi számnál voltak részek, amelyeknél Bill újra engem nézett és olyan érzés volt mintha azt a dalrészletet nekem énekelné: az Übers ende der Welt egyik refrénjénél, a Geisterfahrer részleténél, a Zoom első refrénjénél és a Für immer jetzt végén… és most itt állok a kordonhoz nyomva, mert mindenki rohanni akar ki, hogy megkeressék a fiúkat. De én csak mereven bámulok magam elé sokkos állapotban, heves szívveréssel, csillogó szemmel és remegő testel. Ekkor az egyik biztonsági őr, aki most jött elő a színpad mögül, odajött hozzám és mondta, hogy menjek vele, megpróbált kiszedni a tömegből, ami nem volt olyan nehéz, mert szerencsére még mindig az első sorba voltam a kordonnak nyomva. Kérdeztem tőle, hogy miért és hova menjek vele, nagyon össze voltam zavarodva. De az őr csak megfogta a derekam, kiemelt a kordon mögül, és 2 másik őr kíséretében vezetett a színfalak mögé…