Kopognak az ajtón. Még nem vagyok tudatomnál. Újabb kopogás. Kinyitom a szemem. Ekkor tudatosul bennem, hogy nem állítottam be az ébresztőt a telefonomon.
-Ahj. –motyogtam ásítás közben - Megyek.
Résnyire kinyitottam az ajtót mivel csak egy pizsamaként funkcionáló póló-bugyi kombó volt rajtam.
-Szia! Látom elaludtál. –mondta Bill mosolyogva, egy tálcával a kezében
-Oh, hát igen.
-Bejöhetek? Hoztam reggelit.
-Öhm, egy pillanat. –mondtam, miközben gyorsan felkaptam a köntösöm
Bill letette a tálcát az asztalra, és leült a fotelbe.
-Ne haragudj, még nem vagyok magamnál. Köszönöm a reggelit.
-Semmi gond. Nem kell köszönnöd. Remélem, szereted a croissant. Gondoltam, ha már Franciaországban vagyunk együnk francia kaját.
-Igen, imádom.
-Akkor jó. Puszit nem kapok? –kérdezte Bill pimaszul
-Dehogynem.
Odahajoltam Billhez, átkaroltam és nyomtam egy puszit a szájára.
-Így jó? –kérdeztem
-Tökéletes. –mondta, és mindketten elnevettük magunkat
Leültem az ágyra és megettem a nekem szánt croissant, a mellé hozott kávéval, miközben Bill bekapcsolta a TV-t.
-Köszi, finom volt. Ha nem haragszol, én most elmegyek zuhanyozni.
-Oké.
-Ne menj sehova! –mondtam
-Nem fogok. –válaszolt egy sejtelmes mosoly kíséretében
Beálltam a zuhany alá. Újra cikáztak bennem az őrjítő gondolatok. Én most komolyan járok Billel? Ez tényleg megtörténik? Arcomra kiült egy elégedett, szerelmes mosoly.
***
-Csörög a mobilod. –szólt Bill a szobából
Odasiettem a telefonhoz. Megláttam, hogy apu hív. Egy pillanatig rémülten néztem Billre.
-Ki az? –kérdezte Bill
-Apu.
-Szia!
-Szia! Mi újság?
-Most keltem fel.
-Én már hajnali 4 óta úton vagyok. Csak most tudtam megállni.
-Sejtettem.
-Na, mesélj! Milyen volt a koncert? Bocsi, hogy csak most hívlak, de nem tudtalak korábban. Meg amugy is azt mondtad, hogy ne hívjalak, mert nem leszel magadnál. –elkezdtem nevetni
-Eszméletlen. De majd holnap mesélek személyesen. Ne menjen a pénzed.
-Le akarsz rázni?
-Dehogy!
-Tudod, hogy csak viccelek.
-Tudom.
-Na, figyelj. Most megyek vásárolni. Mit vegyek?
-Nekem teljesen mindegy.
-Majd a boltban kitalálok valamit.
-Oké.
-Na akkor holnap. Szia-szia.
-Szia! Puszi. –és ezzel letettem
-Mit mondott? –kérdezte Bill
-Hát… kérdezte, hogy milyen volt a koncert… de mondtam, hogy majd személyesen elmesélem.
-Ne aggódj! Minden jó lesz! –nyugtatott Bill
-Remélem.
Megcsókoltam Billt és indultam volna vissza a fürdőbe, de Bill nem hagyta ennyiben. Megfogta a derekam és az ölébe húzott. Bill, megvárta, hogy felé forduljak. Ekkor ajkát az enyémre helyezte, karját körém fonta. Lassan csókolni kezdett. Szinte lebegtem. Bill egyre szenvedélyesebben kezdett csókolni. Nyelvpiercingjeink sokszor egymásba ütköztek, de ettől még élvezetesebb volt a csók. A levegő izzott körülöttünk. Éreztem, hogy remegek. Mélyen egymás szemébe néztünk. Nem kellettek szavak. Tökéletesen megértettük egymást.
Bill telefonja jelzőhangot adott ki.
-SMS. –mondta miközben megnézte a kijelzőt.
-Kristin írta, hogy menjünk le. Lehet, itt van David. Mondta, hogy lehet benéz.
-Értem.
-De előbb menjünk be Tomhoz.
Bólintottam. Egymást átkarolva mentünk a folyosó másik végére. Bill bekopogott az ajtón.
-Gyere. –szólt ki Tom
-Hello!
-Sziasztok! Hogy telt az estétek? –kérdezte Tom
Billel összenéztünk.
-Nagyon jól! –válaszolt Bill, miközben magához húzott
-Oh, látom összemelegedtetek.
-Tom! –szólt rá Bill, amin én csak mosolyogtam
-Hát jó! Majd úgyis kiszedem belőle. –mondta Tom felém nézve, gúnyos vigyorral amire Bill csak a szemét forgatta
-Gyere le, lehet itt van David.
-Ja ja. Menjünk.
* Az előtérben *
Ahogy Kristin meglátta, hogy Billel összebújva jövünk, rögtön felénk sietett.
-Na, milyen volt tegnap? –kérdezte pimaszul
-Nagyon jó. –válaszoltam
-Örülök! Bia, téged még faggatni foglak. –mondta, aztán kacsintott -De most gyertek, David itt van!
-Én is jól vagyok, kösz, hogy kérdezed. –szólt Tom szúrósan
-Hello! –köszönt ránk David
-Szia! –köszöntek az ikrek
-David, ő Bia. –mutatott be Bill
-Gondoltam. Szia! Örülök, a találkozásnak. Hogy vagy?
-Köszönöm, jól.
-Akkor jó.
-Srácok hétkor indul a gép Hamburgba. Szóval hatra mindenki legyen kész itt.
Billék bólintottak, David pedig odament a többi stábtaghoz.
-Tényleg, nekem mikorra kell kész lennem? –kérdeztem
-Ööhm.. –odafordult Kristinhez -Bocsi, Biának mikor kell mennie? –kérdezte
-Fél hatkor indul a gép.
-Oh.. Akkor nem tudlak kikísérni. Nekem meg kell várnom a többieket. Ne haragudj.
-Ugyan. Semmi gond.
-Van egy tök klassz kávézó innen pár sarokra.
-Elmehetünk.
-Menjünk.
Még a Hotelben Bill adott nekem egy napszemüveget, hogy vegyem fel kint. Megbeszéltük, hogy nyilvánosság előtt nem csinálunk semmit, amiből rájönnének bármire is.
Leültünk a sarokban egy 4 személyes asztalhoz. Eltelt legalább 3 óra mire elindultunk vissza. Mindig van valami új téma, amiről órákat tudunk beszélni. Mesélt a családjáról. Mondta, hogy be akar mutatni nekik. Nagyon örültem. Szárnyaltam a boldogságtól. Ahogy kiértünk az utcára, balra indultunk a hotelhez, de megláttunk egy furgont, ami egy csapat paparazzóé volt. Még nem vettek észre minket szerencsére.
-Bassza meg! –káromkodott Bill
-Jobbra tudunk kerülni. –szólt Mark
Hiába mentünk a másik irányba, mert a Hotel körül nyüzsögtek a lesifotósok. Hiába mentünk volna a hátsó bejárathoz, rögtön kiszúrták volna Billt. Gyorsan elindultunk a bejárat felé. megpróbáltunk a lehető leghamarabb bejutni. Én végig takartam az arcom. mark fedezett minket.
-Sajnos ha velem vagy, ehhez hozzá kell szoknod. –mondta Bill
-De amíg nem muszáj, nem nyilatkozok rólad. Mert utána te is fő célpont lennél. Megpróbálom a lehető legtovább húzni. Nem akarlak veszélybe sodorni.
* Tom szobájában *
-Tolonganak lent a paparazzik. –jelentette ki Bill idegesen
-Fasza. –reagált Tom
-Az. –mondta Georg
-Az első élmény a lesifotósokkal. Sok lesz még. –szólt Gustav
-Mikor kell menned? –kérdezte Tom
-Innen 15 perc a reptér. Úgyhogy 5-kor. –válaszolt Bill
-Ohh, akkor mennem kell pakolni. –mondtam, Bill bólintott
-Hát, akkor sziasztok! –elköszöntem mindenkitől
* A szobában *
-Szóval akkor május 29-én kezdődik a Malajziai turné és április 29-én véget? –kérdeztem
-Pontosan.
-Addig még van 2 hét. Mi lesz addig?
-Apudtól függ, de vannak terveim. –mondta Bill kajánul
Már mindent bepakoltam. Leültem Bill mellé az ágyra. Bill átnyúlt mögöttem és megcsókolt. Lassan felém emelkedett és én lassan hátradőltem. Bill elkezdte a nyakamat csókolni, amitől ismét hatalmába kerített az a visszafoghatatlan érzés, aminek nem tudok ellenállni. Most én emelkedtem Bill fölé. Hosszan, szenvedélyesen megcsókoltam, ő pedig a felsőm alatt simogatta a derekam. Ahogy megéreztem bőrömön ujjai simulását, libabőrös lettem. Gyengéden megcsókoltam Bill nyakát. Benyúltam a pólója alá és kezem végigsimítottam hasától a mellkasáig. Ekkor Bill mélyen sóhajtott. Úgy éreztem ideje megállni. nem akartam Billt felhevíteni, mert lassan indulnom kellett. Lassan elengedtük egymást.
-Sajnos indulnom kell…
-Sajnos… majd hívlak! –mondta Bill
-Rendben.
Felvettem a kabáton, megigazítottam magam a tükör előtt és indultunk az ajtó felé.
* A hotel előterében*
-Köszönök mindent. Hamarosan találkozunk. Szia! –köszöntem el Kristintől
-Igazán nincs mit köszönnöd. De a kifaggatást úgysem úszod meg! Jó légy! Szia.
-Vigyázz magadra! –mondta Bill
-Úgy lesz!
Bill megcsókolt majd átölelt. Hosszú másodpercekig tartott az ölelés. Nem akartam elengedni.
-Akkor szia!
-Szia!
Elindultam az kijárathoz. Beültem az autóba. A sofőr elindította a motort és meg sem álltunk a reptérig. Csillogó, könnyes szemmel néztem Párizs utcáit tűnni a naplemente fényébe, ami elárasztotta a várost…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése