Zoom dich zu mir - 4. rész

Bill énekli a Zoom-ot. Az utolsó és egyben a legérzelmesebb, legkifejezőbb refrénjénél Bill a színpad elejéhez jön és megigéző barna szemeivel mélyen a szemembe néz és énekel. Minden érzelmem a felszínre tör és mikor Bill a dal végéhez ér, elfordul és visszamegy Tom mellé, aki ebben a dalban zongorázik. Felhevült testem összerezzent Bill észveszejtő tekintetétől és kisugárzásától. Szám akaratlanul is résnyire nyitva volt. Kezemmel törtöltem le az arcomról könnyeim, amelyek felfoghatatlan érzelmi állapotomban keletkeztek, egy tökéletes személy miatt. Körülöttem mindenki sír a dal gyönyörűségétől. A dal véget ért, amikor Tom kezei elválltak a zongora billentyűitől. A fények elalszanak. Sötétség uralkodik a színpadon és tömegen is. Ekkor valaki rázni kezdett. Kinyitottam szemem és láttam, hogy Kristin próbál felkelteni. Vetettem egy keserves, vágyakozó pillantást és megszólaltam.

- Ahj. Hány óra? –kérdeztem

- Fél tíz. Kelj fel, készülődnöd kell. Fél óra múlva indulunk. –mondta kifejezetten energikusan

- Remek.  –szóltam kissé lehangolt hangvitelben 

- Jaj, ne legyél ilyen! Mosolyogj! Tolj be pár Red Bullt és legalább tégy  úgy mintha örülnél, mert hidd el semmi okod a szomorúságra!

-  Készülj, én addig átmegyek a többiekhez megbeszélni pár dolgot! –mondta majd kisétált az ajtón

- Oké. –válaszoltam, miközben megpróbáltam összehozni valami mosolyfélét

Bementem a fürdőbe, felöltöztem, kisminkeltem magam és megcsináltam a hajam miközben a Komm-ot dúdolgattam. Amikor mindennel végeztem leültem az ágyra, amin korábban még aludtam. Sokkolt tekintettel néztem magam elé amikor Kristin szinte beszökkent a szobába és boldogan intett, hogy jöjjek.

- Kész vagy? –kérdezte

- Igen.

- Akkor jó. Indulunk. –mondta és ezzel a lendülettel indult ki az ajtón, miközben kezemet fogva húzott maga után

A recepcióhoz mentünk ahol Kristin leadta a szoba kulcsát. A Hotel bejáratánál voltak a többiek. A 3 biztonsági őr és pár (még mindig) hivatalosnak tűnő személy. Hirtelen Kristin oldalba vágott könyökével.

- Mi van? –kérdeztem értetlenül

- Mosolyogj már! –válaszolt vigyorogva

Én pedig megpróbálkoztam a dologgal. Ekkor az egyik őr, aki tegnap végig velem volt, mosollyal beszélni kezdett.

- Na és hogy vagy tegnap óta? –kérdezte tőlem

- Öhm. Hát. Jobban. –válaszoltam, majd rájöttem, hogy ezek az emberek nagyon kedvesek, és hogy ők mind tudják, hogy mi folyik itt

Ekkor a kezembe nyomott egy Red Bull-t egy másik pasas, természetesen mosollyal az arcán. Kinyitottam és egy húzásra kiittam több mint a felét, ami nagy hülyeség volt, mert akkor tudatosult bennem, hogy a szénsav mennyire tud csípni nagy mennyiségben. Ezen már én is nevetni kezdtem.

- Megjött a busz! –mondta az egyik férfi

- Gyere! –szólt Kristin

Elindultam a többiekkel, de az egyik őr végig mellettem volt, mintha engem védene. Furcsának találtam, de nem kérdeztem rá. Megláttam egy nagy sötétített ablakú mini busz szerűséget. Beszálltunk és indultunk a reptérre. Ezen a járművön is lehetett látni luxus kivitelezésű. A reptéren gyorsan ment minden. Hamar felszálltunk a gépre. Az I. osztályon voltunk. Körülbelül sztárként viselkedett velünk a személyzet. Kényelmesen elhelyezkedtem a luxus székben, behunytam a szemem és hátradöntött fejjel elmélkedni kezdtem. Hosszú percekig csak tűnődtem a dolgokon. Nem is tudom, hogy mennyi idő telhetett el. Valahogy nem éreztem az idő súlyát, most nem volt jelentősége. Kizártam a külvilágot magamból és csak gondolkodtam az eseményeken. Egyszer csak a stewardess bemondta, hogy sajnos le kell szállnunk Münchenben, mert vihar van és Zürichbe most nem lenne biztonságos leszállni. Elkerekedett szemmel és ijedt arccal ültem a székben.

- Nyugi, nem lesz semmi baj. Maximum majd ott dekkolunk pár órát a váróban. Ne aggódj. –nyugtatott Kristin

-  Rendben… -mondtam

Úgy negyed óra múlva már a váróban ültünk. Mindenki beszélgetett. Majd Kristin leült mellém és kérte, hogy meséljek neki a fanságomról. Nem kellett erősködnie, belevágtam a beszédbe. Elmeséltem neki hogy hogyan és mikor szerettem meg őket, hogy megváltoztatták az egész életem. Kristin végig csak sejtelmesen mosolygott. Egyértelműen örült, hogy ezeket mondtam.  Ekkor rákérdezett Bill-re. Hogy mit érzek a koncert után, mert természetesen elmeséltem neki az ott történteket is. Időnk bőven volt. Mondtam neki, hogy még mindig sokkos vagyok és még mindig nem tudtam felfogni. Ebben a pillanatban bevillant valami.

- Kristin! Ennek az egésznek köze van Billhez? Mert az a nézés, ahogy rám nézett… áhh… hülye vagyok. Bocsi, tudod, túl sokat ábrándozom… -mondtam

- Jaj dehogy vagy hülye! Pont az a jó hogy felvállalod az érzéseid.

- Köszi. De kö… -ekkor a hangos bemondóba bemondták, hogy elkezdhetjük a felszállást a zürichi gépre. Meglepődtem.

- Ilyen hamar? -kérdeztem

- Drága, már több mint 3 órája itt ülünk. –mondta nevetve

- Gyorsan eltelt… -mondtam

- Hát… nagyon beleélted magad a mesélésbe! –jelentette ki, majd rám kacsintott

- Te mondtad, hogy meséljek. –szóltam gúnyosan mosolyogva

- Ígérj meg nekem valamit! –parancsolt rám

- Mit?

- Hogy nem kérdezel többet!

- De…-Kristin a szavamba vágott

- Idejében úgy is meg tudsz mindent! Csak feleslegesen kérdezősködsz.

- Igaz.  -válaszoltam

Kristin egy megkönnyebbült, széles mosollyal nyugtázta a beszélgetést. Majd felszálltunk a gépre. Nem tudom, hogy mennyi idő lehetett, de nagyon hamar odaértünk Zürichbe. Leszálltunk és mentünk a csomagokért. Amikor mindenkinek megvolt mindene, a kijárat felé vettük az irányt. Láttam, hogy többen elindulnak egy nagy fekete autó felé de Kristin, az egyik őr és én megálltunk. Pontosabban engem Kristin állított meg, mert lazán sétáltam volna tovább. Mondta nekem az őr, akinek végre megtudtam a nevét: Joseph, hogy mi hárman megyünk vásárolni, a többieknek dolguk van. Mi külön beszálltunk a másik ugyanolyan kocsiba és elindultunk az úti cél felé. Úgy tíz perc múlva odaértünk, a sofőr leparkolt mi pedig célba vettük a bevásárló központot.

- Ruha, cipő meg minden, ami kell! –hangoztatta Kristin pimaszul

Újra piszkosul hajtott a vágy hogy kérdezősködjek, de mivel megígértem, és tényleg csak feleslegesen beszélnék, így nem tettem. Már beletörődtem, hogy hiába tenném, úgysem jönne válasz. Így hát belevetettük magunkat az áruház boltjaiba Joseph kíséretében…