WIEN|2010.03.30.|WIENER STADTHALLE
Ma négy hónapja hogy ott voltam.
Tokio Hotel koncerten,Bécsben.
Nagyon fáj hogy nem élhetem át újra,és újra,és újra....
Képtelen vagyok elhinni hogy Bill Kaulitz ott állt előttem...
Vissza akarok menni... :'(
Nagyon rossz hogy ennyi idő eltelt és azóta nem láthattam Őt.
Azt amit akkor,ott éreztem,az azóta kínoz engem.
Azóta nem tudok önmagam lenni.
Bill olyan érzelmeket indított el bennem,ott Bécsben,amiket képtelen vagyok felfogni...
Szörnyű érzés hogy nem lehetek vele.
Félek a jövőtől.
Félek hogy mennyi hónapot,évet kell szenvednem ahhoz hogy újra láthassam...
Azóta egyszerűen nem megy az, hogy boldog legyek és ugyanúgy "éljek" mint a koncert előtt.
Azóta úgy érzem, nem létezem.
Emlékszem milyen hihetetlenül jó érzés volt előtte számolni a napokat,amikor még a 122 nap azt mutatta hogy ennyi nap és láthatom őt.
Most már ez a szám azt jelenti hogy 122 napja életem leggyönyörűbb óráit töltöttem el velük, és azóta nincs életem.
Rengeteg érzelem,kérdés és fájdalom van bennem.
Miért kellett hogy vége legyen?
Miért nem tudom mikor láthatom megint?
Miért kell ennyit várnom?
Miért fáj ennyire?
Miért lett ez belőlem?
Kérdések,amikre nem kapok választ...
Minden nap ahányszor megnézem hogy mennyi az idő, rögtön eszembe jut hogy ebben az időben akkor mit csináltam Bécsben.
Ilyenkor olyan erős érzelmek öntenek el amiket nem tudok elfojtani és sírok...
Minden másodpercre emlékszem ami a koncert előtt és után volt.
Van amire sajnos nem emlékszem a koncert-ről, mert olyan extázisban voltam hogy azt sem tudtam hogy ez most tényleg megtörténik velem,vagy csak álmodom.
Annyira hihetetlen volt az egész.
Hogy én ott állok több ezer rajongóval és Bill,Tom,Georg és Gustav ott vannak ahol én...
FELFOGHATATLAN.
Mindent megtennék hogy újra ott lehessek és lássam Bill-t, ahogy énekel és mosolyog...
Du bist mein Leben, Bill Kaulitz!
Ich Łiebe dich!Für Immer! (L)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése